Aktív Rádió Szolnok

Rating: 0 (7)
0

http://aktivradio.hu
Bitrate: 128
Format sonore: MP3
Synthétiseur en ligne:
Winamp

Aktív Rádió Szolnok

Aktív Rádió - Mi játsszuk a kedvenceket Szolnok kedvenc zenéi. AKTÍV Rádió 1995-ben indult el helyi rádióként Szolnokon a 92.2 MHz-en az első időszakban 12-20 óra közötti műsoridőben. Rádiónk a sikeres pályázat után 1999. március 07-étől folyamatos 24 órás műsort állít elő és sugároz hallgatóinak. A műsorstruktúránkra jellemző, hogy reggel 6 órától este 20-22 óráig élő műsorral, óránként illetve a reggeli műsorunkban félóránként helyi híreket és információkat mondunk, játékokkal és az itt élő embereket érdeklő és érintő rövid magazinműsorokat kínálunk hallgatóinknak. Mindezen kívül, „aktív” módon hozzájárulunk számos rendezvény lebonyolításához, a megyeszékhelyen tartott közéleti események szinte mindegyikén jelen vagyunk, több rendezvényről élőben közvetítünk hozzájárulva azok sikeréhez. Az elmúlt 30 év legjobb slágereiből válogatva nyújtunk átfogó zenei kínálatot a fiatal és az idősebb korosztály számára egyaránt. Műsorvezetőink, hírszerkesztőink munkájukat régóta végző, tapasztalt rádiósok. Rádiónk tevékenységét hallgatóink visszajelzései mellett- az elmúlt években a városi és a megyei önkormányzat is Sajtó Díjjal ismerte el, több szervezet és intézmény ugyancsak díjazta műsorainkat. Célunk olyan zenei és információs kínálat megteremtése, amely optimális környezetet teremt rádiónkban hirdetések, felhívások elhelyezésére, vagyis az „üzeneteket” a lehető leghatékonyabban tudjuk eljuttatni hallgatóinkhoz. Rádiónk 2007-ben bővítette sugárzási körét így Tiszakécskén és térségében a 102.2 MHz-es frekvencián is az AKTÍV Rádió műsorát foghatja további kb. 100 ezres hallgatói közönség. Szolnokon a felmérések szerint Rádiónk piacvezető szerepet tölt be, ezzel a leghatékonyabban tudja elérni Megrendelői célközönségét. A mellékelt ábrán, a Szolnokon hallható Rádiók legfrissebb, teljes mért korosztályának hallgatottsági adatai találhatók meg. Nemcsak a korcsoportok szerint, hanem hallgatóinknak az iskolai végzettsége és társadalmi helyzete alapján végzett kutatások eredményeként is évek óta a leghallgatottabb rádió az „AKTÍV” a Szolnokon hallható rádiók között – beleértve az országos adókat is.
http://www.aktivradio.hu/
 Live now:
 
Qui a joué sur la radio:
Aktнv Rбdiу - Mi Jбtsszuk A Kedvenceket
Akt?v R?di? - Mi J?tsszuk A Kedvenceket
Aktнv Rбdiу - Mi Jбtsszuk A Kedvenceket
Jonas Blue - Fast Car
Honeybeast - Idevalу
Pбl Benjбmin - Fathers''s Eyes
-
George Ezra - Shotgun
Robbie Williams - Tripping
Luis Fonsi/ozuna - Imposible
Radics Gigi&varga Viktor - Felhхkre Szнnesen
Animal Cannibals / Somlу Tamбs - Pйntek
Martin Solveigfeat.alma - All Stars
?kos - Ilyenek Voltunk
The Weeknd - In Your Eyes
Saint Jhn - Roses (Imanbek Remix)
Hooligans - Kьzdj Az Бlomdйrt
Cserhбti Zsuzsa - Йrted Mondok Imбt
Бkos - Nem Kell Mбs Vigasz (Album Version)
Sofia Reyes - Idiota
Commentaires:
  • Votre nom:
    captcha



Liste de radio
Votre playlist Radio est vide (S'inscrire)
YouTube
Fil RSS Nouvelles catégories Ma liste de flux RSS Changer la langue du site et les flux RSS Le français RSS: Vitesse de lecture 0
RSS: Nouvelles
  • Comment accéder aux nouveaux fils RSS de LaPresse.ca

    lapresse.ca mercredi, 13 mai 2020 21:41:00

    Voici comment trouver les adresses des nouveaux fils RSS de LaPresse.ca.

  • Rammstein critiqué pour une video les montrant en détenus de camps nazis

    lapresse.ca jeudi, 28 mars 2019 17:33:00

    « De mauvais goût », « abject » : le groupe de métal industriel allemand Rammstein, habitué des provocations, a recueilli une volée de critiques après la diffusion d'une vidéo où ses membres apparaissent en prisonniers de camp de concentration.

  • Shakira nie tout plagiat

    lapresse.ca mercredi, 27 mars 2019 22:04:00

    La star colombienne Shakira et son compatriote Carlos Vives, accusés de plagiat par un chanteur cubain pour leur succès La bicicleta, ont fermement démenti ces accusations mercredi devant un tribunal de commerce à Madrid.

  • Ariana Grande irrite les médias

    lapresse.ca mercredi, 27 mars 2019 19:33:00

    Des médias américains ont publiquement dénoncé les règles très strictes que la chanteuse Ariana Grande leur impose pour la couverture de sa tournée Sweetener.

  • Petite-Vallée lance un cri du coeur

    lapresse.ca mercredi, 27 mars 2019 19:28:00

    Les organisateurs du Festival en chanson de Petite-Vallée réclament du ministère de la Culture «un signal clair» pour une reconstruction rapide du Théâtre de la Vieille Forge, sans quoi le projet pourrait ne pas voir le jour avant 2021, ce qui nuirait aux activités estivales du village gaspésien.

  • Il y a 50 ans, John Lennon et Yoko Ono lançaient leurs «bed-ins»

    lapresse.ca mercredi, 27 mars 2019 02:38:00

    Il y a 50 ans, John Lennon et Yoko Ono lançaient à Amsterdam leur événement médiatique «Bed-ins for Peace» («Dans les lits pour la paix»), une démarche en faveur de la paix dans le monde.

  • The Lumineers, Chemical Brothers et Janelle Monae à Osheaga

    lapresse.ca mardi, 26 mars 2019 22:02:00

    Le Festival Osheaga a annoncé ce midi l'ensemble de sa programmation qui se tiendra le week-end du 2 au 4 août au Parc Jean-Drapeau.

  • Justin Bieber prend une pause

    lapresse.ca mardi, 26 mars 2019 20:11:00

    Le chanteur canadien Justin Bieber a décidé de prendre une pause de la scène musicale.

  • Mort de Michel Lamothe d'Offenbach

    lapresse.ca mardi, 26 mars 2019 19:16:00

    Michel «Willie» Lamothe, ex-bassiste du groupe québécois Offenbach, est mort hier. Il avait 71 ans. Le musicien portait ce surnom puisqu'il était le fils du chanteur western Willie Lamothe.

  • Diana Ross soutient Michael Jackson

    lapresse.ca mardi, 26 mars 2019 19:04:00

    «Arrêtez, au nom de l'amour», a publié samedi sur Twitter Diana Ross, invitant ses abonnés à cesser de critiquer Michael Jackson, dans la foulée des allégations d'agressions sexuelles sur des mineurs présentées dans le documentaire Leaving Nerverland.

  • Childish Gambino, tête d'affiche d'Osheaga

    lapresse.ca mardi, 26 mars 2019 15:00:00

    Le promoteur d'Osheaga annonce ce midi l'ensemble de la programmation du festival. La Presse a appris que Donald Glover, alias Childish Gambino, clôturerait l'évènement le 4 août prochain.

Top 10: La france Top 10: La france

aktivradio.hu
Aktív Rádió Szolnok
Genre: Pop
Streaming vidéo
  • Play   Lagu Indonesia Terbaik - Terpopuler - Terhits Sepanjang Masa #MusicStream #LiveMusic #DirumahAja
  • Play   Best Radio 1 • Live Radio Pop Music 2020' Best English Songs Of All Time - New Popular Songs 2020
  • Play   Fenomen Pop Live Radio • Pop Music 2020 - Best English Songs Of All Time - New Popular Songs 2020
  • Play   lofi hip hop radio - beats to relax/study to
  • Play   Dance Music Live Radio • Best English Songs 2020 - Top Hits 2020 New Pop Songs Remix
  • Play   Tropical House Radio • 24/7 Live Radio | Best Relax House, Chillout, Study, Running, Happy Music
  • Play   The Good Life Radio • 24/7 Live Radio | Best Relax House, Chillout, Study, Running, Gym, Happy Music
  • Play   New Popular Songs 2020 - Top 40 Songs This Week - Best Hits Music Playlist 2020
  • Play   Deep Legacy. Radio • 24/7 Music Live Stream | Deep & Tropical House, Chill Out, Dance Music, EDM
  • Play   Sunday Coffee: Relaxing Jazz Radio - Smooth JAZZ & Soft Bossa Nova for Calm, Work, Study at Home